A Viaplant elnevezés alatt nemcsak egyedi megmunkálású bútorokra és használati tárgyakra gondolunk, hanem egy forradalmi szabadalomra is. A brand prezentációval és workshoppal jelentkezik a Budapest Design Week során, amelynek fókuszában a növény mint beltéri burkolat áll.

Szakács Barnabás sokáig képzőművésznek készült, végül mégis tájépítésznek szegődött, hiszen úgy érezte, ezzel a rajz, a matematika és a biológia iránti szenvedélyét is ötvözheti. Barnabás immár 15 éve vezeti saját irodáját, a Lépték Tervet, amely nemcsak a tervezés, hanem a szakmához kapcsolódó egyéb társadalmi tevékenységek – például közösségi tervezés, szakmai publikációk és oktatás – által is igyekszik értéket létrehozni. Ha pedig mindez nem lenne elég, Barnabás 2018-ban egy új, saját márka elindítása mellett döntött, amely a sokat mondó Viaplant nevet kapta.

A brand ötlete ugyanakkor már 2015-ben megszületett, amikor Barnabást egy land art projekt megvalósítására kérték fel annak alkalmából, hogy Plzeň elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. A tervező arra lett figyelmes, hogy a város főterén, a Szent Bertalan katedrális környékén egyetlen növény sem található, ezért úgy döntött, hogy óriásplakát méretű tájskicceken csempészi be a természetet a térre. Bár a terv végül meghiúsult, az elhatározás ember és növényzet összekapcsolására ekkor körvonalazódott Barnabás fejében, így hát hamarosan már arra kereste a választ, hogyan tudná bevinni a természetet az enteriőrökbe.

Csapata intenzív kutatás-fejlesztésbe fogott, és végül egy növényi alapú, művészi, kreatív anyagot sikerült létrehozniuk. Ezt, avagy az ún. viaplantót egy különleges gyártási eljárással hozzák létre, amelynek során a növényeket a borostyánhoz hasonló módon konzerválják, és az így “kőbe zárt” organikus mintázatok és színek lényegében örökké megmaradnak az ember által épített környezetben.

A Viaplant 2019 szeptemberében a Columna, a Hedron, a Quadrum és az Obliq kollekcióval indult el, amelyekben megtalálhatók mennyezeti, asztali és padlólámpák, valamint világító faliképek és kisbútorok is. A márka termékkínálatát bővítve, a funkcionális világítás irányába továbblépve született meg a Libro lámpacsalád is, amelyet Józsa István formatervező közreműködésével készítettek el.

A team jelenleg összesen 6 főt számlál, akik főként Barnabás irodájából kerültek ki, később pedig egyéb területekről érkező szakemberekkel is kiegészültek. A brand termékeit főként belsőépítészek, lakberendezők és építészek tudják alkalmazni és új, izgalmas megoldások létrejöttét segíteni legfőképpen szállodákban, éttermekben és irodai környezetben. A Viaplant egyik legfőbb célkitűzése a közeljövőre, hogy olyan környezetbarát anyagot fejlesszen ki, amelyhez növényi keményítőből készülő vegyületet (PLA) von be.

Aki kíváncsi a Viaplant szabadalmára és az azt övező érdekességekre, akár 6 prezentációs és workshop alkalom közül választhat a Budapest Design Week során.

Gallery