Ha akad Magyarországon sztár belsőépítész, akkor Varró Zoltán biztosan az. A Varrodesign stúdió égisze alatt fiatal szakmabeliek, pályakeresők és érdeklődők ismerhetik meg Zoltán karrierjét, amelyen keresztül arra is választ kaphatunk, hogyan kell az élre törni.

Varró Zoltán egyik legkorábbi emléke 4 éves korából, hogy a délutáni alvás helyett azon gondolkodott, hogyan tudná összenyitni a lakásukat a szomszédjukéval. Családja a mai napig sokat emlegeti, hogy Zoltánt kamasz korában sem hagyta nyugodni a lakberendezés iránti szenvedély, és szülei, testvére gyakran arra értek haza, hogy Zoltán néhány óra leforgása alatt átrendezte az otthonukat. „Azt szoktam mondani, hogy nem én választottam a belsőépítészetet, hanem a belsőépítészet választott engem” jegyzi meg ezzel kapcsolatban.

Ezek után cseppet sem volt meglepő, hogy a hídépítő tanulmányai után az építészet mellett kötelezte el magát,, amelynek a belsőépítészetben elengedhetetlen statikai tudását köszönheti. Bár a tervezés mellett bútorboltja és textilüzlete is volt, úgy érzi, mindig is belsőépítésznek készült, és már 19 évesen elhatározta, hogy egyszer önálló vállalkozása lesz.

Zoltán végül 1994-ben indította el saját belsőépítészeti stúdióját, a Varrodesignt, és bár itthon kétkedve fogadták stúdióját, hiszen az interior design ismeretlen jelenségnek számított akkoriban, mára az egyik legbefutottabb brandről beszélhetünk, ahol jelenleg hat fős csapat tesz eleget magánszemélyek, hotelek és egyéb megrendelők kéréseinek. Kis túlzással elmondható, hogy mindenki találkozott már a tervezővel, aki Budapesten járt, csak nem biztos, hogy tudott róla. Az ő nevéhez köthető ugyanis többek között az Aria Hotel Budapest, a Mystery Hotel Budapest belső tereinek megtervezése, vagy például az Émile étterem is. Ráadásul a számos elismerés mellett a belsőépítészek Oscar-díját, a Golden Key Awards Legjobb Lobbi díját is, első magyarként, Zoltánnak ítélték oda 2016-ban a szegedi Science Hotel révén.

Tervezőként mindig szem előtt tartja az egyént, hiszen vallja, hogy minden ember más, ezért mindenki más környezetben érzi jól magát. Töretlenül hisz az egyediségben, a tökéletes harmóniában és abban, hogy a luxus mindenkinek jár, akár egy hotelben, akár otthon töltik a napjukat. Egy-egy megbízása 2-3 hónaptól akár 1 évig is terjedhet, ám sokszor a “gyertyagyújtással” sem ér véget, hiszen ügyfelei a későbbiekben is igénylik, hogy gondozza az átadott enteriőrt.

A belsőépítész minden munkája egyedülálló, mégis akadnak visszatérő kiegészítők a repertoárjában, így például a már-már stílusjegyeként említhető csillár vagy a különleges lakástextilek. Szerencsére a kellemes állandóság nemcsak bizonyos elemekben, hanem ügyfélkörében is elkíséri Zoltánt, aki arra a legbüszkébb, hogy 10-15 évvel ezelőtti megrendelői a mai napig visszatérnek hozzá.

Varró Zoltánnal a Budapest Design Week Nyitott Stúdiók programsorozatának keretében Tatár Csilla televíziós műsorvezető beszélget arról, hogyan indult a karrierje, és mi kellett ahhoz, hogy elnyerje a Golden Key Awards-ot.

Gallery