Talán nem is sejtenénk, de kedvenc budapesti kávézónk vagy éttermünk belsőépítészeti megoldásai mögött könnyedén az URBA állhat. A csapat a főváros után hamarosan már külföldön is megveti lábát, frissen átadott showroomjukról pedig a Nyitott Stúdiók programsorozatban árulnak el izgalmas kulisszatitkokat.

A beszédes elnevezésű URBA egy 7 fős csapatot rejt magában, akiknek nagy része építész végzettséggel rendelkezik. Lengyel Márton és Vízkelety Rita, az alapítók mellett Rakusz Liza, Juhász Andrea, Boromissza Júlia, Szitka Dániel és Károly Lívia is színesíti a teamet, akik többek között a MOME-n, a BME-n, valamint az Óbudai Egyetemen szerezték diplomájukat.

Mártonék a stúdió megalapításakor főként budapesti üzletek, kávézók és éttermek belsőépítészeti tervezésével és kialakításával foglalkoztak, mára viszont több nagyobb volumenű projektben is közreműködnek, így például családi és társasházak megálmodásában.

Éppen ezért nem meglepő, hogy az alapítás óta eltelt 6 évben ügyfélkörük jelentős hányadát építészeti stúdiók teszik ki, ugyanakkor mivel manapság már szájról szájra terjed a hírük, ezért gyakran keresik fel őket ismerős vagy ismeretlen vállalkozók és intézmények is.

2012-ben robbantak be a köztudatba az Ankerttel, amit olyan, a fővárosban otthonosan mozgók előtt jól ismert helyszínek követtek, mint a Hello Baby Bar, a Tesla és a Ramenka. Ugyanakkor nemcsak vendéglátóhelyek számára biztosítottak már belsőépítészeti szolgáltatást, hanem például a Nanushka számára is, amelynek nemcsak budapesti, hanem kaliforniai üzleteit is ők ruházták fel személyiséggel, emellett pedig nagykövetségek, konferenciatermek, és egészen konkrétan az Agrárminisztérium modern belterét is ők alakították ki.

Jelenleg az Onyx éttermen dolgoznak, ahol a teljes megjelenés mellett egy, kifejezetten a helyszínre szánt széken is munkálkodnak a Komok csapatával, amely reményeik szerint a vendéglátóhely és a hazai design szakma ikonikus darabjává növi ki magát.

Az étterem mellett a szentendrei HÉV vonalának rekonstrukciójával is őket bízták meg, ahol a padoktól egészen a szemetesig minden apró részlet az ő felügyeletük alatt, valamint az Építész Stúdió által kerül kidolgozásra.

Hamarosan pedig már nemcsak itthon, hanem külföldön is találkozhatunk velünk, hiszen nemrég készült el showroomjuk és irodájuk Bécs egyik patinás épületében, és alig várják, hogy még nagyobb hangsúlyt fektethessenek a termékfejlesztésre az új piacon.

Az alapítók online bejelentkezéssel vezetik körbe az érdeklődőket a friss showroomban a Budapest Design Week során, mialatt az általuk tervezett egyedi bútorcsaláddal is megismerkedhetnek a nézők. Természetesen aki Bécsben jár október 8-17. között, azt személyesen is várják!

Gallery